Százhalombatta városának jelentőségét, iparvárosi szerepét a 20. század második felében történt gazdasági-politikai változásoknak köszönheti. Az 1950-es években kialakított iparpolitika különös figyelmet fordított azon kezdeményezések felé, amelyek Magyarország gazdaságának, ipari szerepvállalásának kedveztek, ellenben nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindez egy ellentmondásos, kényszerű háttér múltjával együtt értelmezendő. A település fejlődése 1960-ban kezdődött, amikor két ipari létesítmény – egy politikai döntés nyomán - a község határába települt. A város (1970-ben nyilvánították városi rangú településsé) az 1960-as évek második felétől rohamos ütemben fejlődik, sikeressége, innovatív törekvései a hagyományos iparvárosok sorából mára a korszerű városok közé emelte, meghagyva régmúltban szerzett szerepét, kiváltságait, legfőképpen iparvárosi jellegét.
A település története a kezdetektől az iparosítás küszöbéig
„A honfoglalás korától Százhalom, Százfalu, majd a XVIII. század elejétől Batta néven ismert települést a történelem viharai közepette többször elhagyták lakói. Először a XVI. század végén, a tizenötéves háború idején menekült el a hadak útvonalán fekvő falu népe, az 1660-as években pedig azok a jövevények futottak szét, akiket húsz-harminc esztendővel korábban a török hatóságok telepítettek le a százhalmi pusztatelken. A török kiűzése után, a XVII-XVIII. század fordulóján ismét új telepesek érkeztek, s a falu régi helyétől északkeletre Batta néven alapítottak új községet.”(Krizsán, 2001) Százhalombatta nevét a határában elterülő vaskori halmokról kapta. A legkorábbi településre utaló nyomok több mint 5000 évvel ezelőttről, az újkőkorból származnak, de a terület intenzív betelepítésére a Kr. e. 2. évezredben , a bronzkorban került sor. [1]
A Budapesttől 30 km-re, délre található város a Mezőföld északkeleti peremén fekszik. A harmad- és negyedidőszaki képződmények felszínét a gravitációs mérések 1500 m feletti helyzetben jelezték. Anyaga feltehetően triász mészkő. Felette mintegy 600 m vastag, jórészt vízrekesztő, vízzáró agyagos, márgás oligocén rétegsor található. Az összlet felől 50-100 m-es szakasza homokos, homoklisztes kifejlődésű, s fölötte 80 m laza homokköves, mészköves felső-miocén képződmények találhatók. A miocén rétegeket területünkön mintegy 100 m-es pannónia agyagos képződmény-együttes borítja, amely felett a felső- pannon összlet vastagsága 300 m-esre tehető. Ezt agyag iszap, homok váltakozásából felépülő, ún. szendvicsrétegsor alkotja, amelynek azonban homokszázaléka alacsony. Pleisztocén képződmények kis vastagságban vannak jelen, a 30 m-t csak a Duna vonalában haladják meg, ez utóbbi helyen durvatörmelékes, másutt finomszemcsés, löszös rétegek alkotják az összletet. (Dél-Buda környéki kistérség kézikönyve,2003)
Százhalombatta területén, a kedvező földrajzi környezet miatt – a Duna közelsége, a halászati lehetőségek, a jó termőföld – már az őskorkorban megtelepedtek az emberek. A paleolitikum embere nagy valószínűséggel az Óváros-Téglagyár /Földvár/ környékét részesítette előnyben – erre utalnak a történelmi emlékek. Ez a terület évezredeken át lakott volt a bronz- és vaskorban egyaránt. A téglagyári telepet, a tell-telepet csak a középső bronzkorban alakították át földvárrá, melynek a nyomai a mai napig láthatóak. A bronzkorban négy kultúra lakói követték egymást, a Nagyrév-, a Vatya-, a Halomsíros- és az urnamezős-kultúrák képviselői. A vaskor korai szakaszához, a Hallstatt periódushoz kapcsolhatóak a Földvártól nyugati és délnyugati irányban egészen Érdig húzódó halomsírok, az ún. „százhalmok”. A város nevét részben erről kapta (százhalom). Báté okleveles említése azonban csak az 1318-as évekre tehető. A magyarság honfoglalása idején a mai Százhalombatta – ahogy ezt Anonymus is említi – a fejedelmi szállásterülethez tartozott. A terület benépesedése a X. és XI. századra tehető, a római tábor környékén kialakult középkori település Báté falu. Az itt élők helyben talált kövekből, az egykori erődítmény anyagából építették fel templomuka . Az első okleveles említés Károly Róbert uralkodása idejéből, 1318-ból származik. A budai káptalan által kiállított iratban Tisza tárnokmester éti (Érd) birtokba iktatásához elrendelt határjáráskor e szomszédjának mondták a falut, s tettek említést a bátéi szigetről a Dunán (Dél-Buda környéki kistérség, 2003). Báté a késő középkorban kettévált: Alsó- és Felsőbátéra. Az 1549. évi török adószedői összeírás szerint a budai szandzsák, budai nahijéjéhez tartozó falu haszonélvezője volt.
1695-1722. között Százhalom és a hozzá tartozó Batta puszták, mint lakatlan területek jelentek meg a térképen, melynek benépesítése csak az 1690-es években kezdődött meg. Elsőként szerb telepesek érkeztek, akik a török által még megszállt Szerbiából menekültek ide. Levéltári adatok szerint 1710-es években már 17 család lakott ezen a területen.
A 17. század végén sokan jutottak földhöz a környéken élők közül, köszönhetően azoknak a kedvezményeknek, melyek segítették a letelepedőket (adómentesség, jó minőségű földek). 1710-1720-ban nagy számban érkeztek még a Felvidék magyar és szlovák területeiről, de tömeges letelepedés azonban csak a 18. század folyamán indult meg, ennek eredményeként az 1784-1787 közötti időszakban végzett, II. József kezdeményezte népszámláláskor 493 fő jegyezte lakhelyeként a települést. A kiegyezés után (1867) a falu dinamikus fejlődésnek indult, vezetése mindent elkövetett a település fejlődése érdekében. 1863-ban a települést már 882 fő választotta lakhelyéül, akik között szerbeket, tótokat és magyarokat egyaránt találunk. A lakosság fő megélhetési forrása ekkor a mezőgazdaságban és a halászatban volt tetten érhető. Ipari munkalehetőséget az 1895-1898 között épített Bhon-Drasse cég által alapított és felépített téglagyár jelentette. A gyár 1896-ban kezdte meg működését. A gyárat az óbudai székhelyű Bhon-Drasse társaság létesítette a dél-budai térség téglagyáraként, az Érd-Batta közötti lösz dobok déli részén a Duna partján. A téglagyár területén található egyéb épületek, mint pl. a kultúrház és a gangos lakóház is ezekből a téglákból épültek. Később megépült a téglagyár melletti kikötő, amely lehetővé tette, hogy Magyarország déli városaiba uszályokon keresztül juttassák el a téglákat (Rumi, 1998). 1903-ban a falu neve Battáról, Százhalombattára módosult (bár egyes források szerint 1898 óta hívják így a települést), amelyet – egyébként – az akkori képviselőtestület nem fogadott szívesen. Ők a Dunabatta, Árpádbatta, Budabatta, Magyarbatta elnevezéseket támogatták, melyeket végül az országos bizottság elutasított. Az 1900-as évek elején a lakosság száma 1200 főre tehető, akik – mint ahogy már a fentiekben említésre került – mezőgazdasággal és halászattal foglalkoztak, ugyanakkor Budapesten és a környékén található gyárakban találtak maguknak munkát. 1908-ban megalakult a Hangya Szövetkezet, amely egy vegyeskereskedésből és egy vendéglőből állt, 1920-ban létrejött a lejszövetkezet, 1921-ben pedig a Hitelszövetkezet. Az 1930-as évek végén dr. Matta Árpád és András József földbirtokosok parcellázásaikkal szerettek volna Százhalombattán egy fürdővárosi részt létrehozni. Tervük szerint a Dunaparti területeken fekvő Árpád-fürdőváros és András-Dunatelep hétkilométeres strandjával a magyar lidót valósította volna meg. Az elképzelések megvalósításához a dunatelepi részen telkeket árusítottak. Az ajánlatban kiemelésre került a főváros közelsége, a jó közlekedés, a családi házas otthon lehetősége, a kedvezőbb megélhetési feltételek, valamint a tisztviselők számára adandó 10%-os kedvezmény.
Egyúttal megjegyzendő, hogy a település ekkor közigazgatási szempontból a Fejér megyei Váli, majd Adony községhez tartozott. S csak 1949 után került a Pest megyei Budai járásba, 1970 után pedig városi rangú, Pest megyei településsé vált.
Felhasznált irodalom
Dél-Buda környéki kistérség kézikönyve (2003), CEBA Kiadó
Krizsán László (2001): Százhalom százados krónikája. Hamvas Béla Könyvtár, Százhalombatta
Rumi Imre (1998): Városépítészet az önkormányzatban. Százhalombatta a XX. század végén. Modulus –R-Bt., Százhalombatta
[1] Letöltés helye és ideje: http://www.battanet.hu/battanet4/oldalak/heraldicart/index.htm. (2012.11.18.)
